egy angyal élete

Ha a lehangoltságról, pesszimizmusról, szomorúságról és rosszkedvről van szó, akkor az utóbbi idők tapasztalataiból sikerült pár dolgot összeszedni, ami boldoggá tud tenni a nehéz időkben, akár csak pár percre is.

Ez a bejegyzés elsősorban nőknek, azon belül is olyanoknak érdemes, akiknek nincsen kicsi gyerekük vagy kemény munkájuk. Bár ki tudja, meg lehet ezt oldani talán.

Itt egy Top 10 „+2” –es lista azokról a néha nyálas, néha elmebeteg, néha minden egyéb filmekről, amiket ilyenkor érdemesnek tartok, h megnézzek (a sorrend nem lényeg :D ) : -  ha valakinek van még kedvence ilyen időkre,nyugodtan mondhatja.

Jó olyan városokról képeket nézegetni, amik teljesen elbűvölnek. Tekintve, h Anglia a nagy álmom, ő áll az első helyen és Budapest. (bocsánat a költői szabadságomért, kihasználtam a megszemélyesítés lehetőségét..) :

Vagy olyan helyekről, amik nyugtatnak és vágysz oda néhány délibábos pillanatodban:

(Nekem például ez a narancsfényű, fabútoros kávézószerűség jelenti az örömöt, ami Barcelonában van egy épület tetején.)

Egy alapos selejtezés és takarítás nagyon jól el tudja felejtetni minden bánatodat. Nem jobb lesz tőle, csak nem foglalkozol vele. :D Miközben azért vagy ideges, h már egyszerűen nem bírod a sok cumót és inkább kivágsz mindent csak legyen már vége, levezeted a fölös energiáidat is. (már ha volt).

Na jó ez nem a mindennapos, akármikor megcsinálhatom listába tartozik, de a legtöbb nő szeret vásárolni. Igen, menj el vásárolni, ha van időd vagy pénzed. Ha mindkettő van, az a legjobb. :D Ha már a boltban ácsorogsz, próbáld meg objektíven szemlélni a dolgokat, ugyanakkor hatalmas erőbedobással, koncentrálással és hagyd, h elszabaduljanak azok a rohadt boldogsághormonok. (bocsánat, valakinek ennyi vulgaritás is sok..). Azt, h mi a fenére kell annyira koncentrálni vásárlás közben, miért kell erőbedobás és objektivitás, csak azzal tudom magyarázni, h a vásárlás naggggyon kimerítő. Igazából a koncentrálás és erőbedobás arra kell, h ezt le tudd küzdeni. Mert nem mindenki, de én egy idő után nagyon ideges tudok lenni, ha sokat kell keresgélni és nem találom, amire szükségem van. Akkor hisztisen hazamegyek, belefúrom a fejem a párnába és ezt ismételgetem : „Öt perced van hogy elmerülj a csodás boldogtalanságban öleld magadhoz, élvezd ki, engedd el... és menj tovább!” Fontos, h meglegyen az a harmóniát sugalló, boldogító közeg, amiben jól érezd magad. H legyen egy üzlet, ahol minden perc boldogság. Nagyon sok időt kell szentelni arra, h ezt megleld, de ha egyszer belépsz, magával ragad.. ez kicsit misztikusan hangzik, de valóban, ez tényleg valahogy így megy. Az objektivitás ahhoz kell, h megpróbáld megelőzni a hisztid. Ha nem a „vasággyal együtt ötven kiló” típusú nőkhöz tartozol, ne vegyél le az akasztóról egy olyan ruhát, amiben tudod, h úgysem nézhetsz ki jól. Lehet, h felakasztva tetszik, de belül tudod, h olyan leszel benne, mint a kötözött sonka. Ilyen például a fűzők legtöbbje, vagy a nagyon feszülős anyagú felsők, nadrágok. Nagyon jól néznek ki, de bár ez egyénfüggő, szinte kizárt, h jól nézzen ki rajtad is. Nézzük az ellenkezőjét, a vékony lányokat, nőket. Ha nagyon vékony vagy és van melled, akkor sok minden szóba jöhet, szerencsés vagy. De például ezt a vonalat nem kéne követni :

Ha vékony vagy és nincs melled, akkor például a mélyen dekoltált felsők nagyon kevés emberen néznek ki jól. De az ujjatlan felsők nagyon jók. Véletlenül se vegyél meg dühből egy olyan darabot, ami első ránézésre nem fog meg és nem szeretsz belé, természetesen magadon. Akkor úgymond kidobott idő volt az egész. Persze van, akit más érdekel, nem a ruha, hanem a cipő vagy parfüm vagy kütyük, bizsuk, ilyenek.. De a tanácsok igazából hasonlóak.

H miért a vásárlásnak szenteltem a leghosszabb részt? Mert a legtöbb nőt ez teszi igazán boldoggá.

Férfiakról és barátokról most azért nem beszélek, mert elképzelhető, h nincs a zsebben vagy éppen velük van baj. Szóval ezek most olyan egyszemélyes dolgok.

Még nem próbáltam, de azt olvastam, h ilyenkor el kell menni egy galériába és körbenézni. Nem mindent kell tüzetesen megnézni, csak azokat, amik igazán megfognak. Azok elé le kell ülni, és elgondolkodni rajta, belesüllyedni és fejtegetni, h számodra mit jelent.

Bár szerintem elmenni egy cukrászdába és megenni egyet a kedvenc csoki krémes tortánkból, épp ilyen jó dolog.

Majd még bővítem a sort, de most hírtelen ezek jutottak eszembe.

XOXO

Hiába is próbálom másképp gondolni,elhitetni magammal,h nem így van,mégis mindig eszembe jut.Megpróbálom Zsömit elítélni amiért mg mindig a nagy szerelmén gondolkodik és közben én is ugyan ezt csinálom,évek óta.Ő már talán rég túltette magát rajtam,én meg még mindig itt szenvedek.
Nem tudom mit tegyek.Az élet semmivel nem lett könnyebb,h nincs mellettem.
Mit csinálhatnék?

Huha, amikor feljöttem a blogra kissé meglepődtem, amikor a saját írásomat találtam a vezérblogban. Meglepő, mert ilyen még nem volt és meglepő, mert voltak sokkal jobb gondolataim is. De végső soron örülök. Köszönöm.

Tévedtem, ma találtam valami érdekeset, ezért most nem a terveimről lesz szó.

Már sokadjára talál meg magának egy-egy modell ügynökség. Ez szép és tökéletes bók, meg jó dolog, de könyörgöm, mindig azt látni, h csont sovány nők és férfiak szerepelnek modellként, nálam már az arcomon is látni, h nem vagyok az. :D Az emberek nem egy hájpacniit akarnak látni maguk körül, a magazinokban, tv-ben, kifutón. Persze gondoltam már rá, h milyen jó lenne, de könyörgöm, én sosem leszek olyan, mint azok a nők a képeken, és őszintén szólva, nem is akarok. Nem azt mondtam, h egy husin jobban néznek ki a ruhák, mert rajongok a vékony nőkért, egyszerűen odáig vagyok értük (anélkül, h a saját nememhez vonzódnék), de például itt vannak ezek a nők, akik mindannak ellenére, h itt-ott kissé kerekdedek, mégis némelyik képen olyan művészien ízlésesek, h néha elcsodálkozom, h mit siránkozik a női nép. Miért akarunk egészségtelenül soványak lenni?Ők legalább egészségesek:

Persze, amikor a filmes karrieremen gondolkodtam, én is sokat foglalkoztam azokkal a színészekkel, akik modellként futottak be. Aztán miután rájöttem, h az eddigi életem éveit azzal töltöttem, h a filmekben és kifutókon lévő ismeretlen emberekhez mértem magam, abbahagytam ezeknek az álmoknak az üldözését. Inkább néztem "Louie életét". :D

Mindenki olyan életet akar, mint a "Sex és New York" sztárjaié, de közben mindenki tudja, h ezek az álmok elérhetetlenek a képzeleten kívül. A legtöbben nem leszünk sikeres könyvírók, amiből meggazdagodunk és nem lesz olyan párunk se, mint nekik. Nem fogunk tudni a hipp-hopp kivenni egy hét szabadságot a munkából, mert elhagyottnak érzi magát a barátnőnk. Pedig milyen szép kis álom, igaz!? Bizony.

Én is próbálkozom, még előttem az élet, ahogy mondani szokás, még lehetek bármi. De néha azt is végig kell gondolni, h mi jár még együtt ezekkel a kiváltságokkal!?

Ha filmsztár vagy, akkor lehet, h nem lesz senkid, mert nem tudod majd eldönteni, ki miért van veled: azért, mert téged szeret vagy azért, mert a hírneved és a hírneved mellett az ő nevüket szeretik. Amivel fel lehet vágni a haverok előtt. Hé, én ismerem Emma Watsont, tuti vagyok mi!? Minden titkát nekem mondja el, és képzeld...     kezdetű dolgok.

Ha a párodról van szó is eléggé behatárolt a dolog, mivel nyílt titok a bankszámlád, mindenki tudja, h kinél érdemes próbálkozni. És akkor kezdődik az ajándékozgatás és a drágám adnál, mondjuk, hmm, talán két millió elég lesz mára..    dolgok.

Lehet azt fogod csinálni, amire vágysz, ha szereted egyáltalán csinálni és nem a pénzért csinálod.. (bár szerintem nincs az a hülye, aki azért színész vagy modell, mert sok benne a pénz. ahhoz túl sokat kell befektetni az életedből). Lehet, h nem is jut időd másra, a családodra. Csak néhány esti szórakozás, ahonnan segg részegen, a testőreid segítségével tudsz kibotladozni, rajongók hada körében. Vagy egy-egy kisebb vásárlótúra és egy-egy hétvége (fele) a családoddal?

Vagy csak én vagyok ennyire elborult és én hiszem, h minden ilyen nehéz ott? Talán nem.

Visszakanyarodva témánk kezdetéhez, honnan tudni, h melyik modellügynökség jó? Melyik nem egy átverés, ahol Pakisztánban fogsz kikötni összeverve, és még folytatatnám.. Igazából sehonnan. De ki akar próbálkozni? Azt hiszem én ehhez túl félős vagyok.

Ha az embernek vannak céljai az életben, sokkal könnyebben mennek a dolgai. Megtalálják azok az emberek, akik tudnak neki segíteni, ahhoz, h elérje a célját.

12 éves korom óta él egy álmom: Anglia. Vannak kisebb-nagyobb elképzeléseim, amolyan mellékes dolgok is.

Mostanában, h egyre közelebb kerülök hozzá és egyre gyakrabban rám törő félelmek mellett is biztosan tudom, h ez az életem, egyenes arányban nő ezekkel a véletlen események sora is. Az önzetlen segítők, a bonyolult ötletek, az ismeretségek.

Jövőre két hónap csereútra megyek Finnországba. Nagyon félek tőle, de tudom, h előnyömre fog válni. A nyelvet nagyon jól kell majd ismernem, ha odáig eljutok, h kiköltözöm. És ez az utazás, amiből csak az oda és visszautat kell fizetnünk, tökéletes megoldásnak tűnik. Most a szókincsbővítés van az első helyen.

Ha tehetném nem csak angolból és földrajzból tennék előrehozottat októberben, hanem mindenből, h kiszakadhassak végre ebből a rémséges állapotból.  Tudom, h minden érett ember, akik már rég dolgoznak, az mondják az iskolás éveik voltak a legszebbek. De néha az a látás is megkopik az évek múlásával. Arra már nem emlékszünk, h akkor mindenáron szabadulni akartunk, álmokat akartunk beteljesíteni, h az összes lány oktalanul gyűlölt az iskolában, h alig várta már, h hazamehessen, mert csak a görcs ált a gyomrában egész nap.

Lehet, h akkor sem lesz jobb, amikor dolgozom, de legalább megpróbálhatok olyan dolgot csinálni, amit szeretek. Az egyik, ami az elképzeléseimhez tartozik az, h minden nap azt szeretném, h olyan munkám lehessen, amit szeretek csinálni, olyan munka, amivel keresek eleget ahhoz, h minden rendben legyen az életemben. Egy olyan munkát, ahol nem kell mindig mások elvárásaival vitatkoznom. És tudom, h ez elég irreális, de szeretni még lehet. Olyan partnert az életben, akiben megértő társat találok majd.

Menekülni szeretnék ebből az életből. Erdélybe sem szeretnék menni osztálykirándulásra. Itthon is maradhattunk volna fele annyi pénzért és még nem is az lenne a "napihiszti", h mikor érünk haza. Meg úgy abszolút nincs kedvem ott lenni.

Menekülnék, de közben rettegek. Én még nem éltem külön a szüleimtől, nekem még azt is meg kell szoknom. És nekem anyám olyan, mintha a pszichológusom lenne és a barátnőm. Mindig elmondom neki a hülyeségeket, amiket fontosnak tartok és még ha skype-on vagy msn-en tudnánk is élethűen beszélni és mindent elmondani, az nem ugyanaz. Félek, h nem tudok sokszor hazajönni, de az álmomat is félek feladni. Szeretnék velük kimenni.  Félek, h valami nem fog menni. H valahol el fogok hasalni emiatt.

Mostanában, ha írok, azt hiszem ez lesz a fő témám, jobb híján.

Nosztalgiázom. És igen, lehet hülye vagyok, de ha ő mondaná visszamennék.

Lehet nem vagyok normális, de miért ne. Hallgatom ezt a szép muzsikát, és valamiért őt képzelem a zongora mögé. Szépen játszik, szép az arca, a keze jár, kisimult, örömteli, mégis valahol fájdalom látszik.

Mindig, ha őt látom, tudom, h örül, de valami mégsem jó, valami fájdalom mindig van. És nem tudom, h ez vajon a való életben is így van e, de én ezt látom.

Szeretném boldoggá varázsolni, látni, h örül, h én örülök. Aj, hova gondolok már megint. Nekem mindig egy férfi elvesztése miatt kell ostoroznom a saját életem? Férfi.. cehh.. fiú. Ezek még csak fiúk, nem férfiak. Talán itt a probléma. Bár gyanítom, ott sem lenne nagyobb sikerem.

Elegem van a magányból. Én tényleg megpróbálom megszokni, próbálok leereszteni, de ha egyszer mindig rám akaszkodik egy újabb "hiba lehetőség". És aki magányos, hülye, ha nem kap utána két kézzel, ahelyett, h önuralma lenne, és folyton magának parancsol.

Ma parfümöket nézegettünk. Reggel "Vanity Fair" videót lestem Emma Watson fotózásáról. Akkor is leszedtem egy zenét, olyan skót beütésűt. Amit most hallgatok, az komolyzene, szép zongora szám.

A mai nap teljesen belevetettem magamat az elképzelésekbe, igyekeztem határok nélkül gondolkodni. Miki szerencsére eddig nem volt benne. Most nem is értem, hiszen olyan keveset gondolok rá és amikor beszéltünk is, akkor még kevesebbet, most meg annyira hiányzik, h széthasad a szívem.

Burberry rajongó leszek Luis Vuitton mellett.

Már kinéztem két parfümöt, amit mindenképpen meg szeretnék venni. Az egyik a Burberry Londonja, a másik a Mexx Black nevezetűje. Ééééés, forradalmi előrehaladás, h megszereztem annak az illatnak a nevét, amitől egyszerűen a fellegekbe szállok. Na jó, csak a márkáját, de ha van itthon szaküzletük, akkor már meg tudom szaglászni.

Ez a saru mánia nem is olyan butaság. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Bár, aki nem tud teljesen lapos talpú cipőben kóricálni, annak inkább valami magasabb változatot tudok felkínálni lehetőségképpen, de meglehetősen kényelmes viselet (számomra legalábbis).

Még mindig nem tudni, mikor lesz a kisérettségi szóbeli része. Egyre többet gondolok rá, h ha nem lett volna a nulladik, akkor most leérettségiznék és nem kéne semmivel sem foglalkozni, csak a jövőmmel. Ennyi épp elég volt az osztályból, meg a közösségből, az iskolából, a tanárokból.

Most az a kép ugrott be, h a karjaiban aludhatnék este. Ez valami mennyei gondolat volt. Nem is tudom honnan jött. Ha ezek a gondolatok enyhítenék a fájdalmamat még jó is lenne, de sajnos még csak ez sem.

Kéne egy karóra, komolyan én ilyen régimódi vagyok, vagy nem tudom, de néha egyszerűbb lenne a karomra nézni, mint kotorászni erre-arra, és mire megtalálod a keresett "időnéző" tárgyat, elkéstél, de legalábbis öt perccel későbbet fog mutatni, mint amikor elkezdted keresni.

Ez a diákmunkás dolog elég érdekes volt, nem lenne jó, ha kivágnának.

Egyre többet dolgozom és már érdekel is a dolog. A filmes ismerősnek is visszaírok már holnap, lehet tud valami munkát nyárra. Jó volna.

Ez az utóbbi egy hét, ha a munkával kapcsolatos szart leszámítom, nagyon jó volt, kész kikapcsolódás. Ha nem kell suliba menni, hanem csinálhatok olyan dolgokat, amik érdekelnek és elmehetek dolgozni, és ha csak három órán keresztül kell esszét írnom vagy matek dogát írnom és utána mehetek Isten hírével, az már tökéletes nekem.

Ha tudnék annyit tanulni, inkább letenném az érettségim előrehozottban októberben. Nem érdekelne semmi, csak szabaduljak. De hát, akkor már nincs iskolalátogatási, nincs diákszövetkezet, ami azt vonja maga után, h rendes munkába kéne állni, de az csöbörből-vödörbe lenne. Bár a Stradivarius-ban szívesen dolgoznék, asszem meg is halnék közben. :D

Ha nem lenne bennem ennyi művészi hajlam, ügyvéd lennék. De sajnos túl sok, úgyh egyre inkább húzódom a divat, a film és a fotózás irányába. Divat -> fotó = divatfotó. Jó vagyok nem? :D Megtaláltam az álomhivatást. Sőt még keverhetem is azzal, h filmben szereplő emberkék divatfotóját csinálom. Naaaa? Nem mi? Szerintem sem. De még ki tudja. Aztán lehet, h "ceruzakóstoló" leszek vagy "málnaaprító".

Ja és gyűjtenem kell egy hangfalra is, mert anyám rám ijesztett (reggeli eszeveszett dörömbölés a redőnyön), ezzel egyenesen arányosan nőtt annak az esélye, h kipattanok az ágyból és keresztülesem a hangfal zsinórján, és láss csodát, így is lett. Szóval most teljesen le van amortizálva a hangfal. Tehát most egy mélynyomós akármire gyűjtök.

Találkoztam Gabival, már annyira hiányzott. Nyáron megyünk Billy Talent koncertre, ha minden igaz. Hazaviszem szuvenírnek (B. T. –et).

Az egyik kedvenc filmem a Dirty Dancing 2. Amikor megnézem, mindig valahol egy más világban kötök ki.

Olyankor hiányzik valaki, aki mellettem lehetne. Olyankor rossz egyedül lenni. De valahol mégis jó, mert ha valaki teljesen "hétköznapi" ember lenne mellettem, vissza kéne zuhannom a valóságba, ami már nem is olyan szép, nem is olyan tökéletes.

Gyönyörű történet két fiatal szerelméről és küzdéséről az életben. Most valamiért olyan pillanatomban voltam, h teljesen át tudtam érezni az egész történetet.

Négy éve váltogatják egymást az életemben az emberek. Nincs egy normális párkapcsolatom, pedig szeretnék. Én nem vagyok az a "kétnaponta más pasit" típus. Mégis, ha elfogadom, h így van, jön egy újabb, aki összetör. De kezdek rájönni a lényegre. Ha nagyon nem akarok egyedül lenni, csak el kell foganom, h egyedül vagyok és jön megint egy „kihívás”.

Félreértés ne essék, semmi bajom az egyedülléttel. Nem vagyok az a fajta, aki kiakad, ha egyedül van, sőt, kimondottan jól érzem magam, csak négy év után azért már vágyom rá.

A hármas szám a kálváriám központi motívuma. Mindegyik három hét után dob el, talál ki kifogást vagy tűnik el. És utána mással boldog, csak ezt látom. Jó érzés tanítani, de egy idő után unalmas és nagyon fáj is.

Ha már valaki mellettem lesz négy hét után is, tudni fogom, h ő az aktuális "igazi". Látom, h vannak már olyan barátnőim, akik együtt élnek a párjukkal, vagy hosszú-hosszú évek óta együtt vannak és szeretik egymást. Persze kérdéses, h ezt mennyi hűséggel teszik – és ha van–, akkor arról a hűtlenségről mennyiben tájékoztatja a másik felet.

Sokan csak egy ideje, de nagyon boldogok. És a másik félről is sugárzik a boldogság. Valakinek alakulóban van egy gyönyörű kapcsolat. És én csak nézem, h ez az ami nem az enyém.

Az első nagy szerelem még néha most is hiányzik. Nem tudom eldönteni, h a magány hajt vissza hozzá vagy még négy év után is szeretem. Azt hiszem mindkettő. De ez úgyis mindig egy plátói szerelem lesz, mert nem is jöhetne létre. És mert nekem az az ember kell,aki az emlékeimben van és nem az aki most életben létezik. Az emlékeimben is csak az van meg, ami jó belőle, de ha vele kéne lennem, lehet két hét alatt megőrülnék. Szerettem őt nagyon, talán mindig is fogom a magam módján, de semmi keresnivalónk egymás mellett.

Magammal igyekszem törődni, h legalább valamiben el tudjak süllyedni, amiben bízom.

Még mindig fogyózom. Így sokkal könnyebb, h nem kell éheznem, csak vigyázni rá, h mit eszem. Már edzeni is le kéne mennem.

Magamon kívül nincs más. Csak néhány dolog, ami, ha nem lenne, elvesznék. Anyukám nagyon sokat jelnet nekem, nagyon nagy támaszt nyújt nekem. Mindig, mindent el tudok neki mondani és ő meghallgat és tanácsot ad, ha kérek. Apukám inkább csak meghallgat és közli a véleményét, h dobjam ki az aktuálisat.

Apu kicsit csőlátású. Igazából nem csak ilyen témában, hanem mindenhogy. És az is igaz, h nem gondolkodik, mielőtt valamilyen nagy dolgot mondana. És csak azt tartja fontosnak, h én az ő (már elnézést, de) elcseszett életét éljem újra. Amiket ő nem tett meg, azokat én tegyem meg, amiket ő megtett és jó volt, tegyem meg én is, h újra láthassa, de ami nekem fontos, az álljon távol tőlem, mert pokolbéli dolog. Na mindegy.

Jövő héten kis-érettségi van. Szerencsére az irodalom még odébb van. De már kész vagyok idegileg. És nagyon le kéne tennem az infót és az angolt előrehozottban. Ha ilyen terveim vannak, akkor egész nyáron tanulnom kell. És azt nagyon nehezen viselem. De jobb lesz úgy talán.

Néha rossz, h én dolgozok, gürizek, tanulok, mint az atom és azok is ugyanúgy átmennek, azok is ugyanúgy dolgoznak és jól keresnek, akik tojnak mindenre. Akkor nekem mi értelme van lelkiismeretesnek lenni? Nekem mi értelme vagy tanulni és halálra hajtani magam, ha a semmittevéssel, a hülyévé válással, a tudatlansággal, a műveletlenséggel épp annyira fogok jól végezni, mint azok, akik azt sem tudják, h hogyan néz ki a könyvük.

Tudom, h irigy vagyok, de ez szerintem nem ebbe a témába tartozik, hanem a becsületébe.

Nem szeretek ide járni, ebbe az iskolába. Mindig szerettem, de ez az utóbbi két év borzalmas volt. Már szeretnék elballagni. Tudom, h nem építhetek mindig arra, h új életet kezdek, mert a periodikus időszakoknak ezzel az iskolával vége lesz, vagy, ha még képzem magam, akkor még lesz pár. De utána már rendes állás kell, több tíz évig és nem mehetek mindig máshová a gondjaim elől.

Mindig Anglia volt a nagy álmom. Néha félek, h el fogok hasalni rajta. Pedig olyan sokan megtették már, de mégis félek, mert olyan sok reményt és energiát fektettem bele.

Vajon rám is várnak még olyan csodák, amiknek annyira fogok örülni, mint Javier és Katey vagy mások?

Már rám férne egy kis csoda.

Na jó, vannak hülyeségeim. Tudom, kicsit túllépek az átlagos emberek ilyen hibáin, de kénytelen vagyok.

Elmesélem mi is ez. Bár sokan nem néznek érte normálisnak az tuti. De vigasztaljon: Vannak még ilyen emberek (igen, akár hiszed, akár nem).

Jó, ha pozitívan gondolkodsz, ez egy tény. Nekem feladatok kellenek magamtól a pozitív gondolkodáshoz. Például, a pár hete elvesztett barátom, amikor még gimis volt, minden reggel ugyanott volt ugyanabban az időpontban (6-kor a fürdőben, 7kor a kisboltban.. ez most csak hasra ütés, de lényegében ez volt). Nekem is valami ilyesmi van, mint kétszer villanyt kapcsolni, sokszor nem lecserélni valamit vagy valamit nem viszek el magammal vagy nem veszek fel,mert, ha igen vagy ha nem csinálok meg valamit vagy megcsinálom, akkor szerencsétlen leszek. Sajnos a mai bizonytalan világban egy bizonytalan embernek ki kell találnia hülyeségeket, be kell magyarázni bolondságokat, h elhiggye: Ő is lehet szerencsés, sikeres.

Nekem is ilyen hallucinációim vannak. Ez azért baj, mert néha bezavar a hétköznapi életembe is, szóval ez beteges függőség.

De, amikor megpróbáltam róla leszokni, akkor rossz volt, ha szerencsétlennek éreztem magam, vagy összecsaptak a fejem felett a hullámok, mert nem volt mire fogni vagy nem tudtam mit csinálni azért, h elhitessem magammal, h ez nem fog így maradni.

A blog írásra is mindig ráragasztom ezt a betegségemet. Mindig azért hagyom abba ,mert: ettől szerencsétlen leszek, ettől csak rosszabb lesz. De blogot írni jó. Tény, h annak az embernek, aki jól érzi magát és nincsenek problémái (vagyis inkább nem fogja fel őket), annak nincs szüksége blogra. Nekem viszont van és jól is esik kiírni magamból. Látni, h esetenként titeket is érdekel és mondotok is pár szót a véleményetek kifejtése érdekében.

Szóval ezen túl kellett lépnem és most, h ez meglett, elregélem, h mi történt.

Piff, januárban írtam utoljára? Az kemény, nem gondoltam, h ennyire régen.

Hát Zsoltival azóta is remekül kijövünk, sokszor találkoztunk és jókat beszéltünk, rengeteget segít nekem. Remélem én is neki. Most van egy kapcsolata a láthatáron. Nagyon szimpatikus lány és aranyos is, bemutatott neki Zsolti. Jól kijöttünk, múltkor kérdezett is felőlem, h mi van velem, h vagyok. De néha érzek egy kis féltékenységet. Nem akarok érezni, hiszen ez hülyeség. Mindig úgy éreztem, h a Zsolti nekem sokkal több, mint egy sima emberi kapcsolat. És nem akarnám elrontani azzal, h együtt legyek vele, párkapcsolatban. Akkor miért vagyok féltékeny? Félek, hogyha összejönnek ezzel a lánnyal, vele sokkal többet fog foglalkozni, mint velem? Igen, ez várható, de attól még nem kell eldobnia. Igaz?

Betti azóta is keres, de nem igazán tartjuk már a kapcsolatot. Azóta még jobban eltorzult a drágám, néha szívesen pofán vágnám. De nem teszem. Tulajdonképpen szeretek vele lenni, akkor is, ha egyébként azt sem tudja miket csinál. Neki meg merem mondani a véleményem. Össze merek veszni vele az igazam érdekében, ha úgy érzem rosszat tett ellenem vagy ehhez hasonló. Most egy kicsit szeretném feleleveníteni ezt a kapcsolatot.

Attila, Ádám, Ákos és a többi, csatlakozott hozzájuk egy Miki is. Múlt év júniusában kezdtünk el beszélgetni, Angliáról leginkább. A bátyja meg valamikor a nővére is ott élt és ő is ott volt éppen, amikor felfedeztem. Én sosem gondolkodtam rajta, h vele esetleg valamikor is, de ő, legalábbis a szavaiból úgy vettem ki, h igen, ő gondolkodott rajta, h hátha, mi lenne, ha.. szóval egye fene, beszélgessünk. És majdnem találkoztunk is egyszer, de aztán valah nem. Kár, akkor lehet, h sikeresebb lett volna a kapcsoltunk. Vagy nem.

Miki elég tesze-tosza, már elnézést. Nem tud dönteni, és ha már döntött, akkor is gondolkodik, h jól döntött e. Mindenen agyal, ahogy én is. Mindig fél, h elront valamit, akárcsak én. Nincs önbizalma és, ha valamire rákattan, akkor semmi más nincs az életében, akárcsak nálam. Neki ilyen a zongora, csak különbség köztem é közte, h neki ez gimis kora óta így van, még a családja is zongoristának akarta őt. Rengeteget gyakorol, fellépésekre jár, felvételizik. Nem fértem bele az idejébe. Ikrek csillagjegyű, bár tisztáztam, h ő egy rossz ikrek, de azért nem mindenben. Ez egy szabad jegy, amint érzi, h kalitkába zárták, menekül és ha nem tud inkább meghal, minth fogságban éljen. Szóval ennek is vége. Ő is hiányzik, akárcsak a többi. Kár, pedig igazán egy hullámhosszon voltunk, az elején mindketten halálfélelemben éltünk, h a másik mindent tud róla. Szinte mindig ugyan azt mondtuk, ugyanarra gondoltunk, ugyan azt akartuk. Minden rendben volt, jó is volt együtt, csak az idő és a hiány. És az, h ő mindig menekül és fél és nem képes elfogadni mást az életében. Nekem ez már könnyebben megy. Ő azt sem tudja valójában mitől fél. Talán attól, h elszakítom a zongorától, nem lesz ideje, nem lesz képes megadni, amit én szeretnék. Már nem is beszélünk és ez javarészt az én hibám, ”nem vagyok elérhető”. Talán, ha az lettem volna, jobb lett volna, de nem vagyok, szóval el fog felejteni, hacsak már meg nem tette.

Szöszi pedig irányítani akar, mint minden eddigi "igazi jó" barátnőm, és ha hagyom, vele is az lesz, ami a többiekkel. Egy olyan ember mondjon ellent, aki képtelen elviselni a hisztit és képtelen veszekedni.. nem könnyű. Nem is tudom, hogyan csináljam. Ő tudja tudat alatt, h hogyan lehet engem befolyásolni és ezt ki is használja. Érzelmi zsarolás. Ez tökéletes. És én félek: félek, h elveszítem, félek, h mások őt választják, mert ő erőszakosabb, félek, h mindentől félek. És nem tudom miért. Hiszen annyira gyenge. Nincs ereje neki sem. Tudja, h neki is szüksége van rám, nincs abban a helyzetben, h sokáig összeveszve maradjon velem, ahogy anyám mondta. De mégis rossz.

Ti hogyan védekeztek a lelki zsarolás ellen, ha az embert magát nem kerülhetitek el? Hogyan véditek meg magatokat? És ha féltek a veszekedéstől vagy félnétek, hogyan érnétek el, h ne féljetek. De látjátok, h Bettinek például meg merem mondani, nem mindenkinél van ilyen, a legtöbb embernek elmondom, ha valami nem stimmel.

Tudjátok, h az én önbizalmam a béka jég hideg feneke alatt van. De tényleg, csak abban bízom, h jó vagyok önmagamnak, de másoknak nem. Mindig rosszat hiszek és semmi sem jó. Szóval vegyétek bele, h önbizalom hiányos vagyok. Mindennél jobban szeretnék egyedül lenni, de mégis ettől félek a legjobban: „Egyedül”.

A volt legjobb barátnőmmel fogunk találkozni, ha végre vége lesz az érettséginek, már várom. Igazán hiányzik. Csak hozzá is másh kell állni, mint a többi hozzá hasonlóhoz.

Most diétázom, mert akkorára híztam, mint még soha. Már több mint egy hete csinálom. De közben itt járt a Mikulás és a piros kis csomagocskáját is itt hagyta. Mostanában teljesen rokkant leszek tőle. Rettegek, h a suliban fogom megkapni, mert úgy fáj a derekam, h létezni sem bírok.

Nagy hajtás volt egész évben a suliban, el tudom képzelni jövőre milyen lesz. Emlékszem, h kilencedikben még mennyire szerettem ide járni, meg tízedikben is. Most meg azon gondolkodom, h milyen jó lett volna, ha nem nulladikban kezdek, hanem rendesen és akkor már most érettségizhetnék és elmehetnék a fenébe. Elegem van az iskolából is, az emberekből is. És azokból a tanárokból, akik bort isznak, vizet prédikálnak. Mi nem foglalkozunk semmivel, mi nem tanulunk, mi így, meg mi úgy? És ők? Észre sem veszik, h ugyanúgy nyolc méterről sz*nak bele mindenbe? Már elnézést. Kevesebb, mint egy hét alatt írjam meg a ballagók búcsúztatóját. Nem választásos alapon, hanem kötelesség. Egy rohadt elismerést nem tud kinyögni és még az ígéretét is megszegi. Azt mondta nem fogja kérdezni a verseket, erre kérdezi és még van pofája azt mondani arra, h miért kérdezte, h de hát ő hogyan számolna el a többieknek!? Kit érdekel? Ő dolga, én megtettem, amit kért, ő miért nem teszi meg amit még nem is én kértem, hanem ő mondott. Pedig azzal még dolga sem lett volna, nem úgy, mint nekem a búcsúztatóval, amit őkelmének még egyszer át kellett írnom és mindent kijavítani, mert neki az úgy nem tetszik. Szerintem nagyon rossz lett átdolgozva.

És majdnem mindegyik kis csitri engem utál a suliban, azért, mert egyszer nem beszéltünk, egy rossz gondolatom nem volt és egy rossz nézésem nem volt feléjük. Anyám szerint azért, mert attól függetlenül, h mennyire össze vagyok esve és talán nekem vannak a legnagyobb belső bajaim a suliban a depressziós hullámaimmal (ami nem ilyen emos hajlam, h mindenre ráfogják, h depresszió, még arra is, h becsapódott az ajtó, megijedt és ettől rögtön olyan depresszió jött rá, h ajjaj), meg egyebekkel, ennek ellenére mégis olyan vagyok egy kívülálló szemének, mint egy lány, akinél minden rendben van, aki el tudja fogadni az életet minden hülyeségével. És irigykednek, h nekem miért nem rossz meg ilyenek. De ez nagyon rosszul esik, néha odamennék mindegyikhez, h mi a fene bajod van.

És még vannak érdekességek ilyen téren. Nagyban készülünk a kis-érettségire is. Kitalálták három héttel a kis-érettségi előtt, h írjunk egy töri esszét is. Mert már miért ne.. Szóval van irodalom szóbeli, matek írásbeli és töri írásbeli egy jó nagy adag témakörrel.

Miért akarja azt az életmódot rám erőszakolni, ami nem én vagyok? Amitől kiráz a hideg? Miért csak a saját érdekei fontosak és ha nem úgy van, akkor hisztizik. Én nem vagyok egy nagy parti arc, mégis azt akarja, h az legyek és nem érti meg, vagyis inkább nem érdekli, h én úgy nem érzem jól magamat. Nagyon zavaró. És nagyon sok minden egyre zavaróbb. Pedig tudom, h ő is csak azért ilyen, mert nincs önbizalma, nem tartja jónak magát és vesztesnek érzi magát valahol legbelül.

Nem ismerkedem senkivel, gondolni viszont annál többet gondolok rá.

Egyre többet vezetek olyan helyekre, amiket nem ismerek és lutri, h oda érek e vagy nem, van e parkolóhely vagy nem, ha van, akkor be tudok e állni vagy nem. Ez sikerélménnyel tölt el.

Pár hete járok szihomókushoz és ez jó dolog, mint szerettem volna, de csak most jutottam el odáig, h tudok is.

Gondolkodom az októberi előrehozott angol érettségin és ha úgy állok, akkor az infón is.

Nemsokára osztálytábor van. Remélem jó lesz.

Ebben az évben nem megyek Angliába, halálos szomorúsággal tölt el. Mindig oda menekülök a gondok elől képzeletben és néha nem csupán álomban, hanem a valóságban is, de ez most elmarad. Pedig pár hónapja még úgy volt, h egész nyáron ott leszek. Ez sem jött be.

Annyi mindenre fáj a fogam, de hiába dolgozom, sosem jutok a végére. És mostanában munka sincsen. Lehet egyedül kéne mennem, mert néha pofára adják.

Most egy házimozira gyűjtök. Ebből megvan 5ezer forint, jól haladok mi!? Már csak pár év és meglesz.

Most itt ülök a kerti napozóágyon és el sem tudom képzelni, h az elkövetkezendő másfél évet hogyan fogom kibírni és vajon kapok e némi enyhítést az élettől.

Nem tudom miért van ilyen rossz kedvem.Vasárnap reggel óta,mintha elvágtak volna minden jó kedvet az életben.

Kezed besokallni ettől a letargiától.Vasárnap felébredtem és majdnem elsírtam magamat,annyira rossz kedvem volt.Hát,nagyon jó így kezdeni a napot.

Azóta ez csak romlott.Mostmár szinte egész nap ilyen vagyok.Mindent felveszek,ha valakit egyébként magasról tojok le,azt is komolyan veszem most.Nagyon beteg is vagyok.Fáradt is vagyok.A hétvége miatt is aggódom.

A szombati koncert szerintem nem volt olyan rossz,ahogy sokan mondják.Oké,akkor még én is abban a mámorban égtem,nagyon nagyot túloztam abban a bejegyzésemben,amit akkor írtam,és ki is töröltem azóta(nem tudom miért,nem tetszett).De annyira nem volt rossz,amennyire mindenki mondogatja.Oké,akkor is meg volt a napi égésem,de meg kéne lassan szoknom.Még szerencse,h visszahúzódó vagyok és senki nem emlékszik rám remélhetőleg.

Tény,h voltak benne olyan farkas hibák,amiket egy koncerten nem szabadna megengedni,de igazából ez egy emlékkoncert,senki nem kérte az embereket,h elmenjenek,számítani kell erre is.Én inkább megpróbáltam élvezni a dolgot,és ha az ember próbálkozik,akkor igenis megy,és olyan élményt is szerezhet magának,amire sokáig emlékszik.Én egy olyan emberrel mentem,akit igazán szeretek,ez is egy jó pont volt.Ráadásul nekem mostanában olyan kevés jó jut ki,olyan sok szerencsétlenség ér és három éve csak a pokolban mozgok,nekem eléggé alacsonyra süllyedt az ingerküszöböm,és tudok örülni olyannak is,amin mások még kibuknak.

Persze ezzel sok ember nem ért így egyet és huhuuu a "hülye picsa",ő megelégedett ezzel is.De mindig arra tanítanak mostanában,h nézzem a dolgok pozitív oldalát,most igyekszem,úgyh ne törjetek le.Akkor se,ha én sem értettem egyet azzal,ami ott ment.

Anyutól megkaptam a nyakláncomat névnapomra.Annyira örültem neki.Ez olyan kedves tőle.Igaz,h két nappal a névnapom előtt ugrott reggel a nyakamba,de nem baj,a szándék a lényeg.Meg sokan kívántak nekem boldogságot.Reggel is kaptam sms-t,a kozmetikusomtól is.Annyira szeretem.Múltkor,amikor meglátott,a nyakamba ugrott jóformán.Aztán mondta is,h mennyire megörült nekem.Azért nem mindenki van ilyen jóban a kozmetikusával.És nem mindenkit köszönt fel külön.Hehe.

Most kezdek el örülni annak,h levágattam a hajamat.Mindig a "kis" barátom ugrik be a rövid hajról,akit már sok hete nem láttam itt fenn,ugyanis csak innen ismerem.Remélem jól van,sokat gondolok rá.Neki is rövid haja van,nagyon szép szőke.És az a nagyon rövid,szinte fiús haj olyan jól állt neki,h nagyon.Olyan szép arca van hozzá.

Fruzsitól is megkaptam a karácsonyi ajándékomat.Karkötő,meg fülbevaló.

Komolyan mondom,már kikészítenek a ribancok.Mindig a közelemben vannak,már sokszor majdnem nekik ugrunk,és nem csak mi utáljuk őket.

Áh,és igazából már mindenkiből elegem van.Mindneki átgázol mindenkin,valaki százzal repeszt át a másikon,nem is egy alkalommal és még mindig nem fogta fel,h mit tesz.

Hétvégén találkozom Bettivel.Nem tudom milyen lesz.Egyszerűen rossz rá is gondolni erre az egészre.Nem akarok egyedül menni oda.De kivel mehetnék?

Annyira elegem van már az életből.Mindentől rosszul vagyok.És már az egészből elegem van egyszerűen.És ez megy három éve.

Ma létrehoztam az új blogomat.Hétfőre várható az első bejegyzés megjelenése.Nagyon örülök,h eszembe jutott,mert azt hiszem sok nőnek fogok ezzel örömet okozni.A blogom neve "Hétfő.",a név a témából jött.Egy kis kérdéssor hétfőre,ami talán kicsit elfogadhatóbbá teszi ezt a nehéz napot.Remélem sokan fogják használni,mert nekem is boldogságot okoz.

Ma megnéztem az "egyszerűen bonyolult" című filmet,végre sikerült megszereznem.Még mindig ez az aktuális kedvenc.Láttam benne a "meleg csokis croissant",és annyira kedvet kaptam hozzá,h csináltam is egyet.Még sosem csináltam ilyet,de ez az első már isteni volt.

Beszéltem a "volt-nincs-lesz" legjobb barátnőmmel és most valah hozzá tudok úgy állni a dolgokhoz,h jól elbeszélgessünk.Voltam edzeni,és az is jó volt,de a nyakláncomról semmi hír.Bár már kezdek gyanakodni valakire.

Beteg vagyok..már megint.El se hiszem,h én mindig megkapom ezeket.Én mindig beteg vagyok,egész télen,ez kínzás.Tegnap délután lefeküdtem aludni,és másnap reggel ébredtem fel,mint akit kiütöttek.

Már kéne egy kicsit fogyózni,de amikor ilyen jókat sütök,mint csináljak!? :D

És annyira hiányzik már valaki az éltemből.Most próbálom kitölteni azt az űrt,amiben ezzel a kérdéssel foglalkozhatom.Apropó,beszéltem Ákossal.Elvileg nem kaptam meg az üzeneteimet,mert amikor az öccse belépett msn-re,kilépett belőlük.Nem menti a beszélgetéseket,ezt mondjuk el is hiszem,ilyen magánéleti háttérrel én sem menteném.Neh rájöjjön az éppen aktuális barátnő a turpisságokra.Hehe.Na jó,ez nem is ilyen vicces.Azt hiszem nekem nem kéne vele többet találkoznom,kivéve,ha mindig el tudom őt úgy fogadni,ahogyan most ebben a pillanatban.Ismerem őt,sosem lesz hűséges.Csak játszani lenne jó,amíg nincs más(ló),addig jó a szamár is címen.

Most csináltam egy "mixpod" lejátszót a kedvenc zenéimmel az "egyszerűen bonyolult"-ból.

Egyre többen keresnek,de nem akarok senkivel sem beszélni,ez elég rossz így. :D

Már várom a holnapot nagyon.Michael Jackson emlékkoncertre megyünk.Wáááá.Mekkorát fogunk bulizniiiii.Már csak egy póló kéne.(talán ez a heti eBay álom). :D

Újabban a tea-mániám mellé becsatlakozott a kávé-imádat is.

Vásárolni akarooooook.Most láttam egy csomó mindent magamnak,csak nincs miből.Gazdag akarok lenni.

És kinéztem magamnak egy telefont.Szerencsére van időm gyűjtögetni.Még nem kapható Mo.-n.A google új telefonja,huhuuu,nagyon állat. :D

Oké,ismét jót nevettünk!

Tudtam én,h el fog tűnni. De a villamos szabja rá a rövidnadrágot basszus,ilyet nem játszunk.

Az első alapszabály: a pasikban nem szabad megbízni! Ezt ugye mindenki tudja is és sokan el is fogadják,vannak akik kezelni is tudnák,a többi pedig a saját neméhez vonzódik.

Na,de azt nem mondtam,h a nőkben meg lehet! Ugyanis most kapni fog a pofájára,mert nem a kicsi lelkem fog eltűnni,hanem ÉN! Aztán majd nézze,h nem bukkanok fel. Azt várja,h hetekig kutassak utána? Hehe. Majdnem nevettem is. Jó vicc.

Az élet iróniája,h megismerkedtem egy sráccal. Igazából nem is,mert elég rég ismerem,de most döbbentem rá,h milyen jóképű. Kár,h nem fog akarni semmit sem tőlem. Mindegy,a lényeg,h Ákosnak hívják,szakácsnak tanul,íjászkodik és még volt valami.

Hát én itt azt hittem akkor,h helyből ugrom az egy-húszat. Még egy "A","Á" betűs és a barátnőm már így is ki akart csinálni,h miért nem tudok más betűt választan!? Mondjuk "B" vagy a legjobb lenne,ha "Z"-s nevű lenne. Most megint egy "Á" betűs. És nézzenek csak oda,Isten útjai kifürkészhetetlenek,pont egy Ákos. Hát erre azért nem számítottam. De,h még szakácsnak is tanuljon és íjászkodjon is,az azért már nekem is sok volt. Pedig jól bírom én az ilyeneket,de ennyire.. Oké a társas-táncról még nem hallottam semmit. De szerintem azt az én kicsi lelkem is csak kitalálta. Mindegy,lényegtelen.

Csak elképzeltem,h milyen pofát vágna,ha megtudná.

„Szia,képzeld,megismerkedtem egy Ákos nevű sráccal,aki szakácsnak tanul,íjászkodik,stb.. És ez az Ákos NEM TE vagy! Háhá,bocs.”

Biztos,h nem esne ki a szemén a gyönyörtől a szentem. Hehe. Tudom,h ő is féltékeny,akkor is,ha nem mutatja,vagy maga előtt is titkolja. És miért nem szereti,ha mások féltékenykednek? Mert rontana a lelkének,ha megcsalja őket és ők tudták előre,és őket ez bántaná. Csak az ő kicsi szívének rossz,ha mások szeretik annyira,h féltékenyek rá. De jajj,az a fej,az a fej,amit vágna. De nevetnék. Lehet,h kárörvendő vagyok,de ennyi jár nekem. Sőt még azt is elmondanám,h sokkal jobban néz ki,mint ő. Azon már halál sértődés lenne,szóba se álla velem az életben többet.

Szóval,mindenesetre már tudtam,h én is el fogok tűnni. Tegnap letiltottam,ha nem is végleg,de pár hétre ott marad a seggén. Aztán majd nézheti,h mi van velem. Meg írhatja a leveleket a kis édes,h "Most am olyat játszunk ,h nagyon utáljuk egymást és nem beszélünk?oO"..    Öm,ja! Nem akarlak megbántani,de pontosan!

Akármekkora fasz,hiányzik ez tény. Mindig van,aki hiányzik,mindig különlegesnek tartom őket. Azért,mert mind az. Sosem voltam olyan sráccal még együtt,aki egy kicsit nem volt különleges,egy kicsit nem volt más,mint az átlag. Hiányzik,mert jól éreztem magamat vele nagyon. Látom a képét és libabőrös leszek. Ha akarnék sírhatnék,ha akarnék gondolhatnék rá minden percben,de már nem teszem. Ide kiírom,h mi bánt,h mi hiányzik,h mit tapasztalok,h milyen a bosszúm,vagy milyen nem,h mikor van örömöm,vagy mikor van bosszúságom,szomorúságom. Akár miatta,akár más miatt,és ennyi. Rá nem gondolok annyit,mint Ádámra anno,vagy Atira. Ők nagyon hiányoztak és nagyon szerettem őket. Ákos csak egy kis epizód az életemben,aminek még nem itt volt a vége. Fogunk mi még találkozni. És,ha már 90 évesen nem is,ahogy ő mondta,de még biztos,h sokáig húzni fogjuk egymás agyát,mert mindketten tudjuk,h mit kell tenni azért,h a másiknak felkeltsük az érdeklődését és szerény helyzetünkben van is bennünk annyi,h ezt meg is tegyük vele. Tudom én. :)

„Az a legédesebb,ami nem lehet a tiéd.”

Ezt mindketten tudjuk és fel is használjuk a másik ellen. Ő tudat alatt,én tudatosan(kivéve,amikor nem). De a lényeg ugyanaz marad a végére. És ő mindig feladja,ha velem harcol. Ebbe ennyi idő alatt még nem szokott bele? Úgyis elvarázsolom,úgysem tud elmenekülni,elfelejteni. A sorsa vagyok. Ha hagyná magát,előbb szabadulna. Persze,nicsak ki beszél,ezt pont én mondom,h ki hagyja magát és ki nem? Hehe. Bagoly mondja verébnek.

Ez van,majd eldől,h melyikünk mikor dobja be a törölközőt. Körülbelül olyan ez a játék körülöttünk,mint az "amíg a jackpot el nem választ" című filmben. Ott is volt ez a törölközős szöveg,csak azért jutott eszembe. Szeretem azt a filmet. A pasi egy szex mániás hülye,aki még elég gyerek,de van benne valami felnőtt is. A nő egy munkamániás,maximalista,ugyanakkor (gyönyörű) és energikus. Úgy érzik a másiknak,nem kell bizonyítaniuk semmit. Tulajdonképpen csak egy véletlen folyamán keveredtek össze és a kölcsönös vonzalom hiába,ha a pénzről van szó. A nő még az előző kapcsolatán sincs túl és belecsöppen ebbe. Ám,az élet érdekes,mert azzal,h neki semmit sem kell bizonyítania és a maximalizmusával járó feszültségét le tudja vetkőzni,rátalál valakire,valakire,aki bár nem a legkomolyabb férfi a világon,mégis okos és van benne valami,ami a felnőtt létre utal. Van benne valami,ami mutatja,h lehet benne bízni és szeretni is lehet. Talál egy szerelmet a végére,ahol boldog lehet.

Most el is megyek megnézni! :D Hehe.

Ui.:És nekem akkor is Daniel Radcliffe lesz a férjem. Nem is tudom miről beszélünk. Jujj,de jó valakinek a humora ugye?

De,ha Angliában fogok élni,miért ne!?

Apropó,nyáron lehet,h megyek ki.