Amikor egy hatalmas űr marja a lelkedet,nem tudod mitévő légy.Nem érzed jól magadat és egy ideig talán azt sem tudod mi bánt ennyire,mi az,ami ennyire hiányzik!?

Próbálsz rájönni,közben te magad is tudod a választ.Tudod,h mit súg a szíved,tudod,h mit kellene tenned és mi lenne a helyes,mégis képtelen vagy felfogni.Képtelen vagy elfogadni a helyzetedet ennyi gyötrelmes idő után.H ismét itt vagy,h ismét "haldoklik" belőled egy darab.

Müller Pétert,én igazán nagyra becsülöm.Nem kezdem el leírni,h miért igen vagy miért nem,arra sem vagyok kíváncsi,h te mit gondolsz róla.Igazából nem ez a lényeg,hanem egy könyve: A jóskönyv.Több embernek(köztük anyukámnak) sokat segítenek a "jóslatai".Úgy éreztem,ha fáj is,egy idő után tudnom kell,h mikor cselekszem helyesen.Egy idő után,ha fáj is,mielőtt megint csöbörből-vödörbe esem,tudnom kell,h mit kell tennem.

Sosem tudtam igazán megértő lenni a sorsommal kapcsolatban.Maximalista és kitartó vagyok,ami persze nem rossz dolog,addig,amíg nem akkor adom fel,amikor volna esély és akkor küzdök,amikor tudom,h nem jöhet létre.De addig legalábbis biztosan nem,ameddig ennyire "görcsösen" akarom.Mindig baj volt a görcsös akarással.Nem tudtam sosem megtalálni azt a pontot,a határt,ahol még valamire azt mondhatom:nagyon szeretném,és annak a határát,amikor azt kell már mondanom,h:akarom,nem engedem el.

Ha valamit igazán szerettem volna,valami igazán foglalkoztatott és szerettem volna,mindig az volt az egyetlen dolog,ami lekötött,semmi másra nem tudtam figyelni,csak az járt a fejemben,kiidegelve a körülöttem lévőket és átesve azon a határon,ahol már görcsösen akartam.És ilyenkor bármennyire is szerettem volna,nem sikerült.Pedig mindig azt mondogatják,ha valamit nagyon akarsz,azt eléred.Ez hülyeség,úgy ahogy van:az akarás és a szeretés között borzalmasan nagy különbség van.Akarni nem más,mint ragaszkodni,el nem engedni,el nem fogadni;szeretni annyi,mint bódító állapotban lenni a célod közelében,nem mindig rajta rágódni,elfogadni,ha nem éred el és nem ragaszkodni,nem akarni mindenképpen.

Én mindig akartam.És,h Attilával miért jöttem össze megint?Lehet,h akkor nem akartam,hanem csak szerettem volna.De lehet,h csak egyszerűen úgy kellett lennie és ez ellen akarás és szeretés nem tudott mit tenni.Vagy akkor még nem volt ez a feladatom.

Tudom,h el kell engednem.Tudom,h szeretni fogom akkor is,ha már nem akarom,de akarni semmiképpen nem szabad.A lényeg,h ne azért legyek képes elengedni,mert azért talán visszakapom.Mint amikor a kisgyerek tapogatja a kirakatot és megkérdezi az anyukájától,h "anyu,ha jó leszek ma,megkapom azt a játékot?".Nem ezét,ezért nem szabad,akkor ugyanott tartok.Elengedni csak a saját érdekemben szabad.Azért,mert tudom,h engem is zavar ez,h nekem is mindig szomorúságot okoz.És a görcsös akarást nem csak embereknél,hanem mindennél tudni kell elengedni.Mindennél..